Ronaldinho 37 éves

Tibor Kálovics

Ha létezik meghatározó ikonikus játékosa a 2000-es évek futballjának, az mindenképpen a mai napon a születésnapját ünneplő egykori extraklasszis. 

Gremio:Ronaldinho 1998-ban kezdte meg profi karrierjét, nevelőegyesületében. Tehetségével már az első szezonja végén kitűnt társai közül, és már ekkor a jövő nagy reménységét látták benne. 1999-ben állami bajnokságot nyert csapatával, és minden frontot beleértve 23 góllal zárta az évet. Harmadik idénye még fergetegesebben sikerült egyéni szempontból: 41 gólt szerzett a komplett évben, minden szezonjánál többet. A szezon végén már nem volt kérdés, hogy 2001-től Európában fog játszani. 
Paris Saint-Germain: Fél Európa sorban állt az ifjú sztár aláírásért, és ő a párizsiak ajánlatát fogadta el. Első szezonját nem kezdte valami jól, 10 forduló után volt eredményes csak a bajnokságban, és csak  a szezon második felére tudta stabilizálni helyét a csapatban, és igazolni klasszisát. 
Második évét már jobban kezdte (többek között az Újpest elleni UEFA kupa meccsen is beköszönt.), ám összeveszett a klubvezetéstől kezdve a vezetőedzőn át néhány csapattársáig mindenkivel, így csalódottan zárhatta le párizsi időszakát. Párizsban nem nyert trófeát, 2003-ban tagja volt a kupadöntőt elbukó csapatnak. 
Barcelona: A 2003 és 2006 közötti időszak lett az a periódus, ami miatt Ronaldinhot a történelem legnagyobb játékosai között emlegethetjük. Első barcelonai szezonjában sokak szerint ő volt az egyik ok, ami miatt az évek óta csak szenvedő katalánok újra bajnokesélyessé váltak. A 2003/04-es szezonban ugyan nem nyert semmit, viszont 15 bajnoki góllal segítette ezüstéremhez a szezont pocsékul kezdő gárdát. Második idényében gólok számát tekintve ugyan elmaradt a debütáló szezonjától, az összjátékból viszont jobban kivette a részét. A szezon végén megszerezte pályafutása első bajnoki címét. A BL szezonban ugyan hamar kiesett a Barca, Ronaldinho viszont így is bekerült a történelemkönyvekbe: Chelsea elleni emelős gólja a futballtörténelem egyik legszebb találata. A 2005/06-os szezon egyértelműen róla szólt, a Barcelona gyakorlatilag simán ismételt a bajnokságban, és 14 év után a Bajnokok Ligájában is csúcsra ért a gránátvöröskék gárda. A bajnokságban 17, a BL-ben pedig 7 gólt szerzett (Plusz egymaga döntötte el a spanyol szuperkupát.) A Bajnokok Ligájában mesterhármast lőtt az Udinese ellen, de olyan fontos párharcokban is betalált, mint a Chelsea elleni nyolcaddöntő és a Benfica elleni negyeddöntő. A 2006/07-es szezon előtt sokan kételkedtek abban, hogy tud-e még egy ilyen szezont futni, végül nem rajta múlott, hogy a Barca nem nyert semmit abban az évben. 21 bajnoki góljával a csapat legeredményesebb játékosává vált a szezonban. A 2007/08-as szezon viszont méltatlan volt a korábbi évekhez: Sérülés gyötörte,játékkedve is megkopott, valamint itt is összeveszett a klubvezetéssel, végül nem volt kérdés, hogy távozik. 207 barcelonai fellépésén 94 gólt szerzett. 
AC Milan: A milánói sztárklub 25 millió Eurót áldozott a brazil csillagért, akitől azt várták, hogy segít visszavezetni a csapatot az európai elitbe. Első szezonjában ugyan jobban játszott, a 2007-es barcelonai önmagánál, de azért némileg csalódást okozott a szakértőknek. Az utolsó szezon ahol az európai publikum egy bombaformában játszó Ronaldinhot láthatott, a 2009/10-es idény volt. A Milan nagyon látványos játékkal lett bronzérmes a bajnokságban, `Dinho pedig 13 góllal járult hozzá az eredményhez. A csapat vezetőedzője Leonardo köré építette a csapatot, ám a brazilnak az idény végén távoznia kellett, Massimiliano Allegri pedig más felfogásban játszatta a gárdát. Ronaldinho nem találta a helyét a csapatban, a játék sem ment neki, és az új edzővel sem jött ki túl jól, így 2011 januárjában a távozás mellett döntött. A Milan már nélküle nyerte meg az olasz bajnokságot. 
Flamengo,Atletico Mineiro: Hősünk, a Flamengo csapatához igazolt, ahol 2 évig játszott. A csapatban fix kezdőjátékosnak számított,első szezonjában 21 góllal zárt. Csapatával állami bajnokságot nyert. 2012-ben, a bajnokság közben szerződött át a Mineiro csapatához, ahol utolsó nagy periódusát futotta. Csapatával 2013-ban megnyerte a Libertadores kupát, begyűjtve az utolsó jelentős trófeát ami még hiányzott páratlan karrierjéből. Második évében is elkönyvelhetett egy jelentős kupagyőzelmet, ekkor a Copa Sudamerica serlegét emelhette magasba. 
Quratero,Fluminense: Miután a Mineiroban is kiállt a rúdja, meglepő módon a mexikói bajnokságba szerződött. Új csapatában 25 mérkőzésen 8 gólt szerzett, és személyének köszönhetően megnövekedett a bajnokság nézőszáma is. A 2015-ös szezonra igazolt a Fluminense csapatához, ahol végül lezárta mesés pályafutását. 
Válogatott: 1999 és 2013 között játszott a brazil válogatottban, ahol 97 meccsen 33 gólt szerzett. Első nagy tornáján az 1999-es Copa Americán, rögtön egy tornagyőztes válogatott tagja volt. A Copa után néhány héttel rendezett Konföderációs kupán ő lett a gólkirály, ám a Selecao a döntőt elveszítette. 2000-ben az olimpián ő volt a válogatott kapitánya, ám ő sem tudott segíteni a csoportban kieső válogatotton. 2002-ben kirobbanthatatlan volt a 100 százalékos teljesítménnyel VB-t nyerő brazil csapatból. A Távol-Keleten két gólt szerzett, betalált Kína ellen és a Vb történelem egyik legemlékezetesebb gólját szerezte az angolok elleni negyeddöntőben. (Meccsen nyújtott remeklésére árnyékot vet, hogy kiállították.) A 2003-as Konföderációs kupán a válogatotthoz hasonlóan csalódást keltett, 2 évvel később azonban ragyogó játékkal (csapatkapitányként) segítette tornagyőzelemhez övéit. A fergeteges klubszezon után fáradtan játszott a 2006-os világbajnokságon, és nem is tudott sokat hozzátenni a leszereplő brazilok játékához. 2008-ban a pekingi Olimpián ismét ő volt a brazilok csapatkapitánya, és végül bronzérmet akasztottak a nyakába, utolsó nagy tornája során. 2010-ben és 2014-ben is szóba került, hogy bekerül a brazil VB keretbe, ám mindkétszer kimaradt. (Mind Dunga, mind Luis Felipe Scolari komoly bírálatokat kapott ezért.) 

Megítélése: Egyéni díjait szinte felsorolni is nehéz. 2005-ben megkapta az Aranylabdát, valamint őt látták a legjobbnak az Onze Mondial és a World Soccer magazinnál is (Utóbbi díjat 2004-ben is elnyerte.) A FIFA 2004-ben és 2005-ben is neki ítélte az év játékosa díjat. Kétszer lett az év játékosa Spanyolországban, de megválasztották a BL szezon legjobb játékosának is. 2004-ben beválasztották a világ 100 legnagyobb játékosa közé, 2013-ban pedig ő lett az év Dél-Amerikai játékosa.  

Címkék: Szülinap
http://focitori.blogstar.hu/./pages/focitori/contents/blog/36359/pics/lead_800x600.jpg
Szülinap
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?