Real Madrid-Atletico Madrid (BL) történelmi áttekintés

Tibor Kálovics

"Hála" a játékvezetésnek, és a magára találó Cristiano Ronaldonak idén már az elődöntőben láthat egy madridi rangadót a közönség. A két csapat éves BL mérkőzése lassan olyan elmaradhatatlan kelléke az évtizednek, mint a Chelsea és a Barcelona találkozói az előző évtizedben. 
A párharc legjobb játékosa:
Nem lehet kérdés, hogy a párharc BL történetének legnagyobb alakja Sergio Ramos. Az óriási szívű Real hátvéd véghezvitte azt  a bravúrt, hogy két Bajnokok Ligája fináléban is betalált, amely  ha nem is példátlan, de az európai futballtörténelem egyik csúcsteljesítménye. 2014-ben Ramos a ráadás pillamataiban egyenlített az Atletico ellen, míg tavaly ő szerezte meg a vezetést a Real számára a fináléban.


Egymás ellen a BL-ben: 2014-ben mérkőztek egymással a felek, és rögtön a döntőben csapott össze a két ősellenség. Az "Atleti`", Godin góljával szerzett vezetést, és a 90+4. percig őrizte is előnyét. A Real hiába támadott, az egyre inkább elcsigázott "matracosok" hősiesen védekeztek. (Diego Simeonénak a 9. perctől kezdődően már csak két cseréje volt Diego Costa sérülése miatt.) Egy szögletet követően Ramos előrehúzódott, és befejelte az egyenlítést jelentő gólt. A hosszabbításban már csak egy csapat volt a pályán: a finálét Gareth Bale döntötte el a 109. percben. Az Atletico kitámadott, és az utolsó percekben Marcelo és Cristiano Ronaldo is mattolta Courtois kapust. (Utóbbi játékos gólja büntetőből született.) A 2x15 perc végét Simeone már nem töltötte az oldalvonalnál, ugyanis Kuipers játékvezető felküldte a lelátóra a "mesztic" becenevű szakembert. 

2015 áprilisáig kellett várni a következő BL-beli Atletico-Real randevúra. A szép futball híveit azonban ezúttal sem kápráztatták el a csapatok. A csapatok kvázi 180 perces hentelést rendeztek a Vicente Calderon és a Santiago Bernabeu stadionban. Az Atletico stadionjában 0:0-ás eredmény született, és a Real pályán is így álltak a felek a 88. percig. Ekkor azonban Cristiano Ronaldo kihagyhatatlan helyzetbe hozta Javier Hernandezt, és "Cicarito" továbblőtte akkori csapatát. 

2016-ban aztán ismét a fináléban rendezték meg a madridi szuperrangadót, és megint megint egy más volt a meccs forgatókönyve. Ezúttal a Real szerezte meg a vezetést, Ramos révén, és az Atleticonak kellett támadnia az egyenlítésért. A második félidő elején Griezmann révén ez össze is jöhetett volna, ám a kiváló francia támadó lövését Keylor Navas hárította. 11 percre volt a Real a 11. BEK/BL sikerétől, mikor is Carrasco váltotta gólra Juanfran előreívelt labdáját. A hosszabbítás nem döntött, így jöhettek a büntetők. Mindenki belőtte a maga tizenegyesét az első három sorozatban (még Griezmann is.) mikor is Ramosra került a sor. A Real kapitánya belőtte a próbálkozását, az Atletico kapitánya Juanfran viszont hibázott. Mivel Cristiano Ronaldo is belőtte a maga büntetőjét, így ismét a Real kerekedett felül egy ősi riválissal vívott BL döntő során. 

Címkék: Bajnokok Ligája
http://focitori.blogstar.hu/./pages/focitori/contents/blog/37445/pics/14928550251745599_800x600.jpg
Bajnokok Ligája
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?