Ryan Babel visszatért ?

Tibor Kálovics

Tegnap egy olyan játékos döntötte el a Porto-Besiktas mérkőzést, akiről 10 éve még azt hittük, hogy a legnagyobb játékosok egyike lehet napjainkra. 

Ha valaki követte a Liverpool mérkőzéseit a 2007/08-as szezonban az valószínűleg különös figyelmet szentelt Ryan Babelnek. A holland szélső bár nem számított százalékig alapembernek Rafa Benítez keze alatt mégis kiemelkedett az előző évtized egyik legjobb liverpooli csapatából. 5 gólt szerzett a Bajnokok Ligájában és el lett könyvelve, mint a jövő nagy játékosa. 

Második szezonja már nem sikerült ilyen jól: gólokkal, gólpasszokkal maradt el, de ez betudható volt annak, hogy egy 23 éves fiatalember nem tudja elviselni a rá rakott terhet. Utolsó másfél liverpooli éve azonban még ezt is alul múlta: meccseken keresztül ült a padon formahanyatlás miatt, amikor meg kezdőként lépett pályára akkor sem tudott kiemelkedni az egyre inkább maga alatt teljesítő gárdából. A világbajnokságon azért így is számítottak rá, és végül ezüstéremmel zárta a tornát.

Még fél évet vegetált Angliában, amikor átigazolt a Hoffenheimhez. Visszalépésnek tűnt a karrierjében, ám sokan úgy gondolták, hogy egy kisebb csapat játékosaként több esélye van befutni, mint x-dik emberként egy sztárklubban. Amíg csapattársa David Alaba karrierje 2011. tavaszán elkezdett beindulni, Babel esetében tovább folytatódott a hanyatlás, és nem tudott kiemelkedni az akkor még középcsapatnak számító "falusi" csapatból sem. 

2007-ben Ryan úgy ment el az Ajaxból, mint a holland futball nagy ígérete, már örök ígéretként tért vissza Amszterdamba. Két sérülés is hetekre a lelátóra kényszerítette, ám teljesítménye felépülését követően sem hozta a várható szintet. Maradhatott volna nevelőcsapatánál, ő azonban a pénzt és a méltán nem túl híres török Kasimpasát választotta Törökországban. 

Második idényében szerzett 9 gólt, Babel azonban ismét a zsebére hallgatott és az Emirátusokba igazolt. 29 évesen úgy tűnt, hogy karrierje érdemi része lezárult, amikor 2016-ban a Deportivo La Coruna vezetői még láttak fantáziát a vitathatatlan tehetségű játékosban. Mivel Galíciában csak néhány mérkőzést játszott végig így fél év után a távozás mellett döntött, ám mivel valószínűleg észlelte, hogy több van benne egy pénzéhes valakinél, így a Besiktashoz igazolt. Talán ez volt az első előrelépése a Liverpoolhoz való igazolása óta. 

Második törökországi periódusában úgy játszik mint ha kicserélték volna: remekelt az Európa-ligában, a török bajnokságban pedig alapemberré, sőt vezérré vált a bajnoki címig menetelő isztambuli klubnál. Az idei szezont is jól kezdte, remek évkezdetének megkoronázásaként pedig tegnap 8 év után tudott újra gólt szerezni a Bajnokok Ligájában.

Nyilvánvaló, hogy a most 31 éves Babel már sohasem lesz akkora játékos, mint amekkora lehetett volna a tehetsége alapján, és amire predesztinálták 10 évvel ezelőtt. Azonban az sem elhanyagolható, hogy egyike azon kevés játékosnak, aki el tudta fogadni, hogy egy nagy ígéretnél soha nem lesz több, és végül belátta, hogy azt kell választania, hogy "haknizás" és pénzkeresés helyett még viszonylag magas szinten is tud focizni elrontott karrierje ellenére. Érdekes, hogy a Besiktasban Ricardo Quaresma élete is hasonló utat járt be: a portugál sem tudta beváltani a hozzáfűzött reményeket, ám mégis a mai napig vezére a klubcsapatának, valamint egykori sztárjelöltként is képes volt beállni a sorba. 

http://focitori.blogstar.hu/./pages/focitori/contents/blog/42443/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?