Mi lett a Porto aranycsapatával?

Tibor Kálovics

A portugál bajnokcsapat 2004-es Bajnokok Ligája győzelme csak azért nem számított az évtized futballszenzációjának, mert Görögország ugyanabban az évben még Jose Mourinho csapatánál is nagyobb csodát tett. 

A sikertörténet 2002 januárjában kezdődött, amikor is a portói csapat élére kinevezték José Mourinhot. A roppant ambiciózus fiatalemberről annyit lehetett tudni, hogy megbízott edzőként irányította a Benficát, valamint tolmács és másodedző volt a Portonál és Barcelonánál Bobby Robson edzőségének ideje alatt. A már ekkor is nagy egóval rendelkező egy válságban lévő csapatot vett át, amely nemcsak Portugáliában, de még Portóban is másodhegedűsnek számított ekkortájt. (A városi rivális Boavista 2001-ben bajnok lett, 2002-ben pedig második helyen végzett.) A klubvezetés célja az volt, hogy a csapat valahogy kivívja a nemzetközi kupaszereplést, és ez sikerült is a bajnoki harmadik helynek köszönhetően. 

A Porto 2003-ban gyakorlatilag letarolta a bajnokságot, és simán nyerte története 19. bajnoki címét, valamint a kupában is legyőzhetetlennek számított. A szezon fénypontja azonban kétségtelenül az UEFA-kupában bemutatott menetelés volt. A Polonia Warszava és az Austria Wien kiütését követően sem a francia bajnoki ezüstérmes Lens, sem pedig a török meglepetéscsapat a Denizlispor kiverése sem jelentett gondot Mourinho tanítványainak. A Panathinaikos ellen izzadt meg leginkább a portugál gárda, amikor is Görögországban kellett kivívnia a továbbjutást. Az elődöntőben a Lazio elleni párharc már Portóban eldőlt miután egy 4-1-es sikerrel várhatta a csapat a visszavágót. 

A fináléban a Celtic következett és a sorozat történetének egyik legjobb döntőjét játszották a felek. Hiába szerezte meg a vezetést kétszer is a portóiak (Derlei és Alenichev góljaival), Larsson góljaival egyenlíteni tudott a Celtic. A hosszabbításban Baldé kiállítását követően emberelőnybe került a Porto és bár nem ezüstgól döntötte el a mérkőzést (Ekkor az a szabály volt érvényben, hogyha gól születik az első 15 percben, akkor a játékrész lefújása egyben a meccs végét is jelenti.), Derlei révén a Porto lőtte a győztes gólt. Nuno Valente utolsó perces kiállítása már semmit nem befolyásolt, így a Porto megnyerte a finálét. 

Fontos megemlíteni Buzsáky Ákos nevét, hiszen az MTK korábbi középpályása több mérkőzést is játszott a triplázó csapatban. Mivel Buzsáky a Denizlispor elleni 2-2-es visszavágót végigjátszotta, így teljes joggal mondhatja magát UEFA-kupa győztesnek. A 20-szoros magyar válogatott játékos hazánk utolsó nemzetközi kupagyőztes játékosának számít. 

A csapat kissé átalakult a 2003-as év nyarán: távozott a csapat nagy sztárjának tartott Capucho, valamint Helder Postiga is. Benni McCarthy személyében Mourinho visszarendelte dél-afrikai támadóját, aki a Celta Vigoban töltötte kölcsönben a 2002/03-as szezont. 

A Porto 2003. augusztusában az Európai Szuperkupa döntőjében kezdte nemzetközi szezonját. A monacói döntő nem hozott izgalmakat, a portugálok 1-0-ra kikaptak az AC Milantól. (A győztes gólt Shevcenko szerezte.) 

A bajnokságban ismét a "sárkányok" uralkodtak, a Benficának, és a Sportingnak szemernyi esélye sem volt a trónfosztásra. A triplázás azonban nem jött össze, hiszen a Benfica 2-1 arányban jobbnak bizonyult a kupában. Meg kell említeni, hogy a portóiak már a Dragao stadionban fejezték be a szezont, és novemberben elbúcsúztatták a legendás Das Antas elnevezésű létesítményt. 

Nem kezdte jól a csapat a Bajnokok Ligája szereplését, hiszen a Belgrádban csak egy döntetlenre futotta a Partizan ellen, a Real Madrid ellen pedig esélye sem volt győzni a portóiaknak. (1-3) A fordulópontot a Marseille idegenbeli legyőzése jelentette (3-2), majd egy otthoni siker gyakorlatilag behozhatatlan lépéselőnybe hozta Jorge Costát és társait a szezon végén UEFA-kupa finálét játszó franciákkal szemben. A Partizan elleni győzelemmel dőlt el a továbbjutás, Madridban pedig már nem osztott az 1 megszerzett pont. 

A Manchester United elleni nyolcaddöntőn finoman szólva sem a portugálok voltak az esélyesek, és Fortune góljával az angolok is szerezték meg a vezetést Portóban. A hazaiak végül McCarthy duplájával fordítottak, ám nem tűnt elégnek az egy gólos siker a félelmetes támadókkal felálló "vörös ördögök ellen." A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy Roy Keane-t kiállították miután megtaposta Vítor Baia-t. A visszavágó aztán a szezon nagy drámáját hozta, Scholes góljával hiába álltak továbbjutásra az angolok, Costinha ráadásban lőtt gólja a portóiak továbblépését eredményezte. 

A 2003/04-es BL idény úgy vonul be a futballtörténelembe, mint a meglepetések tavasza. A Monaco kiejtette a Real Madridot és a Chelsea-t, a Deportivo La Coruna kiejtette a Juventust és a Milant, a Chelsea idegenben törte széjjel a bajnokságot nyerő Arsenal duplázásról szőtt álmait, a sorozat titkos esélyesének tartott Ajax és Lazio kettős pedig a csoportkört sem élte túl. A MU-n kívül a portóiak nem is találkoztak más sztárcsapattal az egyenes kieséses szakaszban, de a Lyon (2-2, 2-0) és a Deportivo (0-0, 1-0) kiejtése után nem lehetett arról beszélni, hogy a döntőbe jutásuk jogtalan lett volna. 

Németországban aztán hamar eldőlt a Monaco elleni finálé. A monacóiak sztárja Giuly hamar megsérült, és csapata már nem tudott úgy futballozni mint előtte. A portóiak kihasználták a helyzetet és Carlos Alberto félidő végén szerzett góljával megszerezték a vezetést. A nem túl izgalmas döntőben három helyzetből született meg a három portói gól: a becserélt Aleinichev előbb gólpasszt adott Deconak, majd meglőtte a mérkőzés legszebb gólját. 

A finálé után már tudni lehetett, hogy nem lesz semmi sem ugyanolyan Portóban mint azelőtt. Hiába került a BL-trófea Portugáliába, a topklubok szinte azonnal felvásárolták a csapat legnagyobb sztárjait. Mourinho már egy héttel később bejelentette, hogy a Chelsea menedzsere lesz, és vitte magával a Ferreira-Carvalho védőpárost, Deco pedig a Barcelonához igazolt. Hiába sikerült olyan nagy kaliberű játékosokat megvennie a Bajnokok Ligája győztesének, mint a brazil játékmester Diego és az Európa-bajnok Seitaridis vagy a nagy reménységnek tartott Quaresma vagy tért vissza Helder Postiga, hamar kiderült, hogy az új szerzemények nem tudják pótolni a nagy sztárokat. A dolgot tovább tetézte, hogy az új vezetőedző Luigi Del Neri  nem jelent meg 1 hónapig Portóban, így a BL-győztes azonnal edzőt váltott. A szezont Luis Fernandezzel kezdte a csapat, majd José Couceiro fejezte be az idényt a kispadon. 

Az Európai Szuperkupát ezúttal sem sikerült elhódítania a csapatnak, ekkor a Valencia bizonyult jobbnak 2-1 arányban egy olyan meccsen ahol alig volt esélye a győzelemre a "nagyobb" kupát elhódító gárdának. A bajnokságban botladozott a címvédő, a Bajnokok Ligájában pedig hiába jött össze a csoportból való továbbjutás, a Chelsea elleni meccs bizonyította, hogy nem a 2004/05-ös idény fogja meghozni meg a történelem első BL-címvédését.

A nagy csapat hattyúdalának az utolsó Világkupa finálé számít 2004-ből. Az Once Caldas (a kolumbiaiak Libertadores kupa sikere legalább akkora meglepetés volt mint a Porto BL-sikere) elleni finálé tizenegyesekkel dőlt el. Bár a portóiak sorsát nehezítette, hogy Vitor Baia megsérült a hosszabbításban, a cserekapus Nuno nagyszerűen helyettesítette a klublegendát. A 8-7-re végződő szétlövésben Maniche hibázott, Diegot pedig kiállították szövegelésért, ám a kolumbiaiaknál két játékos lába is megremegett, így a Porto másodszor is megnyerte a Világkupát és lezárta története legnagyobb korszakát. 

A bajnokságban végül "csak" az ezüstérem jött össze, a Bajnokok Ligájában Adriano triplájának köszönhetően az Internazionale zárta le véglegesen a portói aranykorszakot. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is tűnt el a csapat Európa élmezőnyéből, hiszen 2005-ben már decemberben befejeződött a portóiak nemzetközi szereplése. Az ezt követő években a Porto hiába uralta a nemzetközi bajnokságot, a 2011-es Európa Liga győzelemig nem igazán számított számot tevő tényezőnek az európai klubfutball legnagyobb elitjében. 

A cikkben felidézzük, hogy hogyan is alakult a Bajnokok Ligája győzelem során pályára lépő játékosok, valamint az extravagáns vezetőedző sorsa az elmúlt 13 évben. Mivel nem léptek pályára a sorozatban, így a felsorolás nem tartalmazza a klublegendának számító Secretárió és a január és május között a klubot erősítő Sérgo Conceicao élettörténetét sem. 

Vítor Baia: A kapuslegenda 1988 és 1996 között a Portoban lett világklasszis, majd a Barcelona kapuvédőjeként megnyerte a KEK-et is 1997-ben. Második portói korszakának elejét egy sérülésekkel teli időszak árnyékolta be. 2002-ben ismét élete formájába lendült és meghatározó alakja lett a sikercsapatnak. 2006-ig ő számított a csapat első számú kapusának. Utolsó szezonjában már csak egy mérkőzésen lépett pályára, de így is bajnoki címmel tudta lezárni páratlan pályafutását. (Egyike azon keveseknek, akik mindhárom nagy kupasorozatot megnyerték.) Nem kevesebb mint 10 bajnoki címet nyert imádott klubja színeiben. 

Jorge Costa: A gárda csapatkapitánya 1990 és 2005 között szolgált Portóban, három rövid kölcsönjátékot leszámítva meghatározó embernek számított ebben az időszakban. Pályafutását a Standard Liege játékosaként zárta le 2006-ban. Vezetőedzőként irányította a Bragát, a Kolozsvárt, valamint dolgozott Gabon szövetségi kapitányaként is, ám a román bajnoki címen (2012) kívül nem tudott nagy eredményeket elérni sehol. 

Pedro Emanuel: Az angolai származású hátvéd többnyire csereként lépett pályára a győztes csapatban. 2009-ig maradt Portóban, ahol a gárda 6 bajnoki címmel végződő szezonjában is pályára lépett, mielőtt visszavonult volna. Vezetőedzőként irányította az Academicát és az Estorilt is, előbbi csapattal 2012-ben kupát nyert. 

Ricardo Carvalho: A BL-sikert követően azonnal ment a Chelseahez Mourinhoval. Londonban 2010-ig játszott és nyert 3 bajnoki címet. Miután a "Special One" lett a Real Madrid vezetőedzője, a spanyol fővárosban újfent együtt dolgozhatott mesterével annak 2013-as távozásáig. A következő 3 évben a Monacót erősítette, és tagja volt a formálódó sztárcsapatnak. 2017-től a kínai Shanghai SIPG-ben vezet le. A portugál válogatottban 89 mérkőzésen játszott, 2016-ban Európa-bajnok lett. Nemzeti színekben játszott Európa-bajnoki finálét (2004) és volt tagja világbajnoki 4. helyezett csapatnak (2006) is.

Costinha: A keménykötésű középpályás még egy szezonban játszott Portóban, majd a Dinamo Moszkva ajánlatát fogadta el. A  2006/07-es idényt már az Atletico Madridban töltötte, ahol alapembernek számított. 2007-ben az Atalantához igazolt, ám egy súlyos sérülés miatt 2010-ben visszavonult. A válogatottban tagja volt az EB-döntő veszítő csapatnak. Edzőként megfordult a Pacos Ferreiranal és az Academicanal is, jelenleg a Nacionalt irányítja. 

Nuno Valente: A balhátvéd is a 2004/05-ös leszereplést követően hagyta el Portót. Angliába igazolt az Evertonhoz, ahol egészen 2009-ig futballozott, ám sérülései miatt ő is idő előtt vonult vissza. Európa-bajnoki ezüstérmes. 

Edgaras Jankauskas: Minden idők legjobb litván labdarúgója fontos kiegészítőembernek számított mindkét nemzetközi kupagyőzelemmel záruló szezon során. Mivel Liuis Fabiano és Helder Postiga mellett nem tudott volna beférni a csapatba, így kölcsönadták a Nicenek. Ezt követően igazi vándormadárnak számított, hiszen megfordult a Larnacaban, a Hertsben és a New Englandben is a következő 5 év során. 2011-ben vonult vissza a futballtól. 2016 óta ő hazája szövetségi kapitánya. 

Deco: A brazil születésű, de portugál válogatott középpályás 5 év után távozott Portóból és 2004 nyarán a Barcelona játékosa lett. A katalánoknál 4 nagyszerű évet töltött és nyert két bajnoki címet, valamint tagja volt a 2006-ban Bajnokok Ligáját nyerő csapatnak is. 2008 és 2010 között a Chelsea volt a klubja, és bár korábbi formáját már nem tudta mindig hozni, így is két kupagyőzelmet és egy bajnoki címet könyvelhetett el Londonban. Pályafutása legvégén a Fluminenséhez igazolt, 2010 és 2013 között futballozott szülőhazája élklubjában. Pályafutása végére árnyékként vetül, hogy utolsó szezonjában pozitív doppingtesztet produkált. 2004-ben ő is ezüstérmes lett a kontinensviadalon, a válogatottban 75-ször lépett pályára. 

Derlei: Jose Mourinho személye nagy szerepet játszott abban, hogy egy kiváló Leiriában eltöltött szezont követően Portó felé vegye az irányt. Az UEFA-kupa menetelés hőse egy súlyos sérülés miatt csak kiegészítő ember lett a 2003/04-es szezonra, és ezt követően már nem is tudott formába lendülni. Egy góltalan félévet követően 2005-ben a Dinamo Moszkvához igazolt, ahol két szezont játszott. Ezt követően megfordult a Sportingban és a Benficában is, ám meg sem tudta közelíteni portói időszakát. 2010-ben vonult vissza. 

Dmitri Alenichev: A sikerek egyik fő letéteményeseként ő is a 2003/04-es szezon végén hagyta el a csapatot mint a szurkolók egyik nagy kedvence. Az orosz középpályás még két évet játszott a Szpartak Moszkvában. Vezetőedzőként 2015 és 2016 között irányította játékos pályafutása utolsó klubját. 

César Peixoto: A középpályás a Marseille elleni csoportmérkőzésen játszott 65 percet a kupát elhódító csapatban. Kölcsönjátékosként megfordult az Espanyolban és Guiamraesben is. 2007 és 2009 között a Braga, 2010 és 2012 között a Benfica mezét viselte, majd 2014-ben a Gil Vicentéből vonult vissza. 2008-ban egy mérkőzést játszott a portugál válogatottban is. 

José Bogingwa: A csoportmérkőzések során valamennyi mérkőzésen pályára lépett a portugál hátvéd, az egyenes kieséses szakaszban azonban már csak perceket kapott. 2008-ig maradt Portóban, majd a Chelseahez igazolt. Londonban 4 évig volt a kertet tagja, 2012-ben ismét megnyerte a Bajnokok Ligáját. Egy, a Quens Park Rangesben eltöltött szezont követően a Trabzonsporhoz igazolt ahol 3 évig játszott. Jelenleg csapatot keres, ám kora és nagy fizetési igényei miatt lehet, hogy 2016-ban lépett utoljára tétmeccsen. A portugál válogatottban 25-ször lépett pályára 2007 és 2015 között. 

Maniche: A középpályás a Benfica tartalékcsapatának kiegészítőemberéből lett Európa legjobb klubjának meghatározó szereplője. 2005-ben ő is a Dinamo Moszkvához szerződött, majd 2006-ban a Chelsea színeiben lett angol bajnok. 2006 és 2009 között az Atletico Madridot erősítette, egy rövid Internazionaléban eltöltött kölcsönszereplést leszámítva. (Milánóban szintén bajnoki címet ünnepelhetett.) 2009 és 2010 között a Köln játékosa volt, majd egy Sportingban eltöltött szezont követően visszavonult. A válogatottban Európa-bajnoki döntőt játszott. 

Calos Alberto: A brazil csatár 2004 januárjában igazolt Portóban, és mivel a Monaco elleni fináléban betalált, így jó igazolásnak volt nevezhető. A következő szezon közepén azonban a Corinthianshoz igazolt. 2007-ben tért vissza Európába, ám a Weder Bremenben nem tudta megvetni a lábát. Az ötszörös válogatott játékos az elmúlt 10 évben megjárta a brazil bajnokság legpatinásabb csapatait, játszott a Vasco de Gamaban, a Fluminenseben, a Sao Pauloban a Gremioban és a Bahiaban is. Jelenleg az Atlético Paranaense játékosa.

Marco Ferreira:  A szélső három mérkőzésen lépett pályára a győztes BL-szezonban. A Guimaraesben töltötte a 2004/05-ös szezont, majd a Benficához igazolt. Lisszabonban alig kapott lehetőséget, többször is kölcsönadták. Végül a görög Ehnikos Pireuszból vonult vissza 2010-ben. 

Paulo Ferreira: A portugál válogatottal szintén Eb-ezüstérmes hátvéd a győzelem után a Chelseahez igazolt. Londonban 2013-ig számítottak a szolgálataira, bár sérülései miatt nem tudott mindig az edzője rendelkezésére állni így is több mint 200 mérkőzést játszott a "kékek" színeiben. Három bajnoki címe mellett 2012-ben Bajnokok Ligáját, 2013-ban Európa Ligát nyert a csapatával, majd visszavonult. 

Pedro Mendes: Bár csak egyetlen szezonban volt tagja a Portonak, így is alapembere volt a végső győzelemig menetelő gárdának. 1,5 szezont játszott a Tottenhamben, mielőtt a Porsmouth-hoz igazolt. Csapatával 2008-ban megnyerte az angol kupát, majd a következő idény elején a Rangeshöz igazolt, ahol bajnoki címet szerzett 2009-ben. 1,5 évet töltött el a Sportingban, majd 2012-ben a Guimaraes játékosaként vonult vissza. 

Ricardo Fernandes: Összesen 5 mérkőzésen lépett pályára a BL-győztes csapatban, de szereplései nem adják ki egy teljes mérkőzés játékidejét sem. Az Academicahoz igazolt 2005-ben, majd 3 szezont játszott a ciprusi APOEL-ben. Játszott többek között a Metalurgh Donyeckben és a Hapoel Ber-Sevaban is, jelenleg az alacsonyabb osztályú Felgueiras játékosa. 

Bruno Moraes: A brazil támadó 7 percet játszott két mérkőzésen, de így is BL-győztesnek számít. Papíron 2010-ig volt a Porto játékosa, de egyrészt alig játszott, másrészt pedig a Setúbalban és a Rio Aveban is megfordult kölcsönjátékosként. A Leriat követően 2012 és 2013 között Újpesten futballozott ahol 9 mérkőzésen lépett pályára. Jelenleg is aktív, a ciprusi másodosztályban futballozik az Ensosis Neon színeiben. 

Hugo Almeida: A középcsatár 2 csoportmérkőzésen lépett pályára, majd kölcsönadták Leirianak. 2006 és 2010 között a Werder Bremen meghatározó játékosa volt, a brémaiakkal 2009-ben UEFA-kupa döntőt játszott. Ezt követően a Besiktasban töltött el 3 szezont. 2014 óta minden évben klubot vált (Hannover, Krasznodar, Anzsi, AEK Athén), jelenleg a Hajduk Split játékosa. A portugál válogatottban 11 év alatt 59 mérkőzést játszott. 

Mario Silva: A Partizan elleni csoportmérkőzésen lépett egyedül pályára, de azt legalább végigjátszotta. 2004-ben a Recreativo játékosa lett, majd Cádizban és a Boavistában is. 2009-ben a ciprusi Doxa játékosaként szerepelt utoljára mérkőzésen. Egyszeres portugál válogatott. 

Benni McCarthy: A 2002 után visszatérő támadó rögtön a 2003/04-es szezonban portugál gólkirály lett, majd még 2 évet játszott Portóban. Ezt követően a Blackburnben bizonyított, majd a West Ham Unitedben számított csereembernek. Utoljára az Orlando Pirates színeiben lépett pályára 2013-ban. A három világbajnokságon is pályára lépő csatár 2017 óta a fokvárosi futballklub vezetőedzője. 

José Mourinho:  A "Special One" a győzelem után azonnal távozott és a Chelsea menedzsere lett. Angliában bár mindenkivel összeveszett akivel csak lehetett, két bajnoki címet szerzett. Ezért is volt meglepő, hogy 2007-ben egy sikertelen szezonrajtot követően a szezon elején kirúgták. 2008 és 2010 között az Internazionalét irányította, a milánói klubbal második szezonjában triplázni tudott. Ezt követően 3 évig a Real Madridot dirigálta, ám egy bajnoki címen és egy kupagyőzelmen kívül leginkább csak a botrányairól marad emlékezetes madridi időszaka. A Chelseahez való visszatérését egy bajnoki címmel koronázta meg 2015-ben, majd egy dicstelen kirúgással zárta le. 2016 óta a Manchester United menedzsere, a legutóbbi szezonban Európa Ligát nyert a "vörös ördögökkel". 

https://focitori.blogstar.hu/./pages/focitori/contents/blog/43262/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?