Mi lett a Marseille aranycsapatának tagjaival?

Tibor Kálovics

Cikksorozatunk következő részében az első Bajnokok Ligája-győztes csapat tagjainak életútját elevenítjük fel.

A `80-as évek végére a `90-es évek elejére egyértelműen a Marseille lett a francia klubfutball zászlóshajója. Bernard Tapie elnök a kor legjobb francia  játékosait csábította a kikötővárosba és a gárda otthon gyakorlatilag legyőzhetetlennek számított. 1988 és 1992 között nem volt olyan csapat amely meg tudta volna nehezítenie a Marseille dolgát. 

Fotó: BestImage

A korábban a kerékpársportban is egy sikeres csapatot működtető üzletember tervei azonban jóval nagyszabásúbbak voltak, mint a Ligue 1 állandó megnyerése. Olyan nemzetközileg kiemelkedő játékosokat igazolt ekkoriban a Marseille mint Enzo Francescoli, Klaus Allofs, Chris Waddle. A kor legjobb fiatal francia futballistái is az OM-ben találták meg a számításaikat Eric Cantona, Jean-Pierre Papin is ekkoriban lett nemzetközi szinten sztárjátékos. 

Fotó: Getty Images

Az első nagy nemzetközi eredmény 1990-ben született meg amikor a csapat az elődöntőig jutott a BEK-ben, ahol csak idegenben lőtt góllal esett ki a Benficával szemben. Egy évvel később sikerült megszerezni vezetőedzőnek azt a Franz Beckenbauert, aki a világbajnok német válogatott kispadjáról távozott. A Marseille többek között a kétszeres címvédő Milant búcsúztatta (Még ha meglehetősen furcsa körülmények között is.), és egészen a döntőig jutott. A Bariban rendezett fináléban azonban a Crvena Zvezda jobbnak bizonyult tizenegyespárbajban. Egy évvel később megint elmaradt a várt nemzetközi siker és a Marseille elkezdett megújulni. 

Több nagy sztár is távozott, a legnagyobb érvágást azonban kétségtelenül Papin távozása jelentette. Az ötszörös gólkirály úgy gondolta, hogy Marseilleben soha nem fog tudni nagy nemzetközi trófeát szerezni, ezért eligazolt a Milanhoz. 

Fotó: http://pesstatsdatabase.com

Az 1992/93-as keret kiváló elegye volt a rutinos sztároknak (Amoros, Völler,) és a feltörekvő fiataloknak (Desailly, Boksic, Deschamps). Az UEFA először írta ki a Bajnokok Ligáját és a távozások miatt a Marseille inkább csak amolyan titkos favoritnak számított, mintsem valódi esélyesnek. 

Az első fordulóban az Észak-ír bajnok elleni párharc egyfajta bemelegítés volt a Dinamo Bukarestet viszont már csak a Velodromeban sikerült térdre kényszeríteni egy Boksic-duplával. A szabályok értelmében két csoportba osztották a csapatokat, és a két győztes vívhatta a finálét. Ha nem is könnyedén, de a Marseille maga mögé tudta utasítani a Rangers, Club Brugge, CSZKA Moszkva triót és 9 pontjával veretlenül nyerte a kvartettet. A legnagyobb sikert a moszkvaiak 6-0-ás kiütése jelentette. 

Fotó: footyfair.com/

A müncheni fináléban aztán a jóval esélyesebbnek számító AC Milan ellen kellett felvennie a harcot a Marseille-i játékosoknak. Raymond Goethals csapata nagyszerűen védekezve, a keménység határát túllépve tudta felvenni a harcot a Papin és Van Basten nevével fémjelzett sztárcsapattal. A franciák végül Basile Boli fejesével ülhettek trónra és beteljesült Tapie álma. 

Az álomból hamar rémálom lett ugyanis kiderült, hogy Tapie és a klub meg nem nevezett játékosai az utolsó bajnoki mérkőzés előtt vesztegetési ügybe keveredtek. A Marseilletől elvették az 1993-as bajnoki címét, az UEFA kizárta a gárdát az Európai Szuperkupából és az 1993/94-es Bajnokok Ligája szezonból., viszont a Bajnokok Ligája győzelmet megtarthatták. 

Az ügy másfél évig húzódott amelynek az lett a vége, hogy a csapatot 1994-ben kizárták az első osztályból. Egy évvel később azonnal visszajutott volna a sztárjait elveszítő gárda, ám anyagi okok miatt nem tudta vállalni a részvételt a Ligue 1-ben. A Marseille majdnem csődbe ment 1996-ra de végül sikerült a visszajutás. Három év kellett ahhoz, hogy az OM újra régi fényében tündököljön és 1999-ben újra Franciaország legjobb csapata lett, valamint az UEFA-kupában is a döntőig jutott. De az már egy másik történet. 

A cikkben csak a Bajnokok Ligájában pályára lépő játékosok szerepelnek, akik csak bajnoki vagy kupamérkőzésen játszottak nem részei az összeállításnak. 

Fotó: http://inbedwithmaradona.com

Fabien Barthez: A legendás kapust 21 évesen szerződtette a Marseille, és gyakorlatilag itt vált világklasszissá is. Azon kevesek közé tartozik akik BL-győztesként is játszottak a másodosztályban, így nyugodtan lehet mondani, hogy hűséges volt a klubhoz. 1995-ben a Monacóba igazolt ahol két bajnoki cím mellett az európai kupákban is letette a névjegyét. Ezt követően 3 évig volt a Manchester United első számú kapusa, majd miután kegyvesztetté vált visszatért Marseillebe. Nagy szerepet játszott abban, hogy 2004-ben az OM UEFA-kupa döntőig jutott, ám a gőteborgi döntőben kiállították. 2006-ban fizetési viták miatt távozott, utolsó szezonjában a Nantes hálóját védte, a "kanárikkal" kiesett az első osztályból. A francia válogatott kapusaként világbajnoki címet (1998) és Európa-bajnokságot (2000) nyert, valamint 2006-ban világbajnoki ezüstérmes lett. Visszavonulását követően autóversenyző lett, Olivier Panissal alapított csapatának színeiben többször is indult a legendás Le Mans-i 24 órás versenyen. 

Pascal Olmeta: 1991-ben még ő állt a csapat kapujában a legrangosabb európai kupasorozat döntőjében, ám Barthez hamar kiszorította a kezdőből. A BL-menetelés során egy mérkőzésen, a Glentoran elleni 5-0-ra megnyert találkozón védett. A siker után a Lyonhoz igazolt, ahol első számú kapus lett. Az Espanyolnál nem találta meg a számításait, 1999-ben az Ajaccioból vonult vissza. Strandlabdarúgóként szerzett világbajnoki ezüstérmet 2001-ben, és a torna legjobb kapusának is megválasztották. 

Marcel Desailly: A kor legígéretesebb francia hátvédjeként igazolt 1992-ben a csapathoz, ahol fiatal korát meghazudtoló teljesítményt nyújtott. `94 telén elvitte a Milan, és így ő lett az első olyan játékos aki két döntőben is győztes csapat tagjaként lépett pályára. 1995-ben szintén ott volt a fináléban, de ekkor az Ajax jobbnak bizonyult. 1998-ban a Chelsea játékosa lett és meghatározó szereplője lett a londoni csapat felfutásának. Az Abramovics éra első idényében (2003/04) azonban már kevesebb szerepet kapott, és két évvel később Kararból vonult vissza. A francia válogatottal 1998-ban világbajnokságot, 2000-ben Európa-bajnokságot nyert. 2001 és 2004 között ő volt a "kékek" csapatkapitánya is.  

Basile Boli: A brutális erejű hátvéd nemcsak arról nevezetes, hogy ő szerezte a BL-döntők történetének első gólját, de arról is, hogy egy kegyetlen belépővel gyakorlatilag véget vetett Marco van Basten karrierjének. 1994-ben a Rangersbe igazolt ahol bajnoki címet szerzett, majd egy szezont futballozott a Monacoban és a japán Urawában is. 30 évesen, 1997-ben vonult vissza a labdarúgástól. 

Jocelyn Angloma: A `92-es Európa-bajnokság egyik legjobb francia játékosa is az 1994-es kizárást követően távozott. Két szezont játszott a Torinóban, majd az Interben mielőtt a Valencia meghatározó játékosa lett. A "denevérek" színeiben 2002-ben bajnok lett, 2000-ben és 2001-ben pedig a Bajnokok Ligája döntőjében is pályára lépett. 2002-ben befejezte pályafutását. 2006-ban visszatért a pályára és szülőhazája Guadeloupe válogatottjának színeiben elődöntőbe jutott az Arany-kupán. Jelenleg ő a guadalupei válogatott szövetségi kapitánya. 

Éric Di Meco: A 23-szoros válogatott hátvéd 1980 és 1994 között szerepelt Marseille-ben. A kizárást követően a Monacohoz igazolt, ahol négy évet futballozott, és 1997-ben újabb bajnoki címet szerzett. 1998-ban hagyott fel a futballal, visszavonulása után politikus lett. 

Bernard Casoni:  A középhátvéd már rutinos játékosként igazolt a csapathoz 1990-ben. A BL-győzelem után még három idényben játszott Marseille-ben, az utolsó kettőt a másodosztályban. Visszavonulását követően edzőként helyezkedett el, 1999 és 2000 között a Marseille-t irányította. 2015-ben ő lett a Videoton vezetőedzője, ám az első mérkőzéseken mutatott gyenge játék miatt hamar távoznia kellett Székesfehérvárról. Legutóbb a Lorient szakmai munkáját irányította. 

Manuel Amoros: A gárda legrutinosabb tagja már az 1984-es Európa-bajnoki győzelemnek és az 1986-os világbajnoki bronzéremnek is tagja volt. 1989-től futballozott a csapatnál, 1991-ben ő volt a BEK-döntő tragikus hőse a kihagyott tizenegyese miatt. A győzelem után két évet Lyonban játszott, majd az OM-nél fejezte be karrierjét 1996-ban. 2012 és 2014 között a benini válogatottat irányította. 

Abédi Pelé: Minden idők legnagyobb ghánai futballistája 1987 és 1993 között volt a Marseille játékosa, viszont két évig kölcsönben szerepelt a Lilleben. Élete legnagyobb sikerét követően Lyonba igazolt, majd két szezont játszott a Torinóban. Élete egyik legfurcsább döntését akkor hozta amikor az 1860 Münchenhez igazolt, abban a tudatban, hogy a Bayern Münchenben fog játszani. A szerződés aláírása után jött rá, hogy nem a rekordbajnok játékosa lett, ám végül két szezont játszott a kisebbik müncheni gárdában, mint a szurkolók legnagyobb kedvence. Nagyszerű pályafutását 2000-ben zárta le. 2004 óta saját futballklubjának az FC Naniának az elnöke és a vezetőedzője. Fiai Andrew és Jordan Ayew is megfordultak játékosként később Marseille-ben. 

Fotó: Getty Images

Didier Deschamps: Egy Bordeaux-i szezont leszámítva 1989 és 1994 között futballozott az OM-ben. 1992-ben már ő volt a gárda csapatkapitánya, így Münchenben elsőként vehette át a BL-trófeát. 1994-ben a Juventushoz igazolt és öt torinói évéből háromszor is döntőt játszhatott a legrangosabb európai kupában. (1996-ban ismét a kontinens csúcsára ért aktuális csapatával.) 1999 és 2000 között a Chelsea játékosa volt, majd pályafutása utolsó szezonjában a Valenciával jutott el a BL-döntőbe. A francia válogatottban 103 mérkőzésen lépett pályára és csapatkapitányként nyert világbajnokságot és Európa-bajnokságot. Visszavonulása után a Monaco vezetőedzője lett, és rögtön harmadik edzői szezonjában BL-döntőig vezette a hercegségbeli gárdát. A Juventus 2007-ben visszavezette a Serie A-ba, 2009 és 2012 között pedig ő volt az OM trénere. A Marseille vele nyerte eddigi utolsó bajnoki címét 2010-ben. 2012 óta ő a francia válogatott szövetségi kapitánya, csapatával Európa-bajnoki döntőbe jutott két évvel ezelőtt. 

Jean-Jacques Eyedelie: Deschamps és Desailly mellett ő is Nantesból igazolt az Olympiquehez és első szezonjában alapembere lett a BL-győztesnek és a bajnokcsapatnak is. Pályafutását az pecsételte meg, hogy főszereplője volt a vesztegetési botránynak és egy évre eltiltották. Innentől kezdve a közelébe nem került egy OM-szintű csapatnak. Karrierje hátralévő részében olyan csapatokban futballozott mint a Zürich, a Sion és a Bastia. 

Franck Sauzée: A szűrőjátékos két periódust is futballozott Marseille-ben, a másodikat a Bajnokok Ligája megnyerésével zárta. Ezt követően az Atalantához igazolt, majd viselte a Strasbourg és a Montpellier mezét is. 1999 és 2001 között a Hibernian volt pályafutása utolsó állomása, visszavonulását követően egy évig a csapat vezetőedzői pozícióját is betöltötte. A skót csapatnál valóságos félistenként tisztelik, a Trainspotting írója Irvine Welsh konkrétan minden idők legnagyobb játékosának tartja. A francia válogatott 39 mérkőzésen játszott 1988 és 1993 között. 

Jean-Philippe Durand: A középpályás azon kevesek közé tartozott, akik nemcsak a BL-siker után maradtak a csapatnál, de a két második ligában eltöltött év után is a Marseille játékosai voltak. Végül 37 évesen 1997-ben hagyott fel a profi futballal. A francia válogatottban 26 mérkőzésen lépett pályára, játszott az 1992-es Európa-bajnokságon is. 

Jean-Christophe Thomas: A csapat kiegészítőembereként öt mérkőzésen is pályára léphetett a BL-győztes gárdában. 1994-es távozása után két-két évet játszott a Rennesben és a Saint-Etiennében majd visszavonult. Pályafutása első szakaszában közel 300 mérkőzést játszott a Sochaux színeiben. 

Jean-Marc Ferreri: Világbajnoki bronzérmesként (1986) és Európa-bajnokként (1984) is csak a luxustartalék szerepköre jutott neki az OM-ben, így egy szezont követően távozott. 1994-ben visszatért és segített kivívni a feljutást, majd Toulonban és Zürichben játszott. 1998-ban vonult vissza. 

Igor Dobrowolski: Még a Dinamo Moszkva szélsőjeként játszott Eb-döntőt és nyert olimpiát 1988-ban de már a Marseille színeiben lett a futballtörténelem első orosz BL-győztese. Mivel nem kapott túl sok lehetőséget, visszament a Dinamohoz, majd egy évet elhúzott az Atletico Madridban is. 1996 és 1999 között a  Fortuna Düsseldorfban zárta le karrierjét. Moldáv származásúként csak szülei szülőhazájában vállalt eddig edzői munkát. Moldova szövetségi kapitány tisztjét kétszer is elláttak, ő volt a válogatott szövetségi kapitánya 2007-ben amikor a gárda 3-0-ra legyőzte Magyarországot. 

Jean-Christophe Marquet: 1996-ig futballozott a csapatnál, mint a jövő egyik nagy reménysége, ám nem tudta befutni azt a karriert amit vártak tőle. Sem a Guingampban, sem a Niceben, sem a Genoaban nem igazán tudott kiteljesedni a kásőbbiekben. 2000-ben visszatért az OM-hez, de sorozatos sérülései miatt 27 évesen visszavonult. 

Fotó: pinterest

Alen Boksics: A legendás horvát támadó rögtön első franciaországi szezonjában BL-győztes és francia gólkirály lett, de 1994 telén nem tudott ellentmondani a Lazio ajánlatának. Rómában a közönség egyik kedvenc játékosává vált, és egy BL-döntőben végződő egyszezonos kitérőt leszámítva (1996/97) 2000-ig futballozott a "sasoknál". A Lazio 

Rudi Völler: Az 1990-ben világbajnoki címet szerző legendás német csatár a rutint képviselte Marseille-ben. Bár korábban játszott UEFA-kupa döntőt is az AS Roma színeiben és volt német gólkirály is, klubszinten egyértelműen a BL-győzelem volt pályafutása legnagyobb sikere. 1994-ben távozott és utolsó két szezonját a Bayer Leverkusenben teljesítette. 2000-ben ő lett a német válogatott szövetségi kapitánya és egészen a világbajnoki döntőig vezette a nemzeti csapatot. Miután klubedzőként megbukott Rómában elvállalta a Leverkusen sportigazgatói posztját, amelyet 2005 óta tölt be. 

Rafael Martín Vázquez: A spanyol középpályás az első fordulóban két gólt is szerzett, majd szezon közben távozott a Real Madridhoz. A "királyi gárdával" korábban két UEFA-kupát (1985,1986) is nyert, második periódusában pedig pályafutása ötödik bajnoki címét, és egy kupagyőzelmet ünnepelhetett. 1995 és 1997 között a Deportivo La Carunát erősítette, majd 1998-ban vonult vissza Karlsruhéból. 

François Omam-Biyik: A kameruni légiós egyetlen tétmeccset játszott a Marseille színeiben, és az pont egy BL-meccs volt. A `92/93-as szezon közepén távozott, és bár három világbajnokságon is pályára léphetett, mégsem futott be igazán emlékezetes karriert. Pályafutása során megfordult a Sampdoriában és a Lensban is, valamint játszott Mexikóban is. 2001-ben vonult vissza. 

Fotó: om4ever.com

Raymond Goethals: A legendás belga tréner már 1972-ben számottevő sikert ért el amikor Belgiummal bronzérmes lett az Európa-bajnokságon. Ezt követően dolgozott Brazíliában, KEK-et nyert az Anderlechttel, majd 1990-ben szerepet kapott a Marseille edzői csapatában. Legnagyobb klubsikerét végül 1993-ban érte el amikor 72 évesen győzelemre vezette csapatát. A siker után lemondott, és egy 1995-ös rövid periódust leszámítva visszavonult az edzősködéstől. 2004-ben hunyt el. 

Cikksorozatunk az AC Milan 1994-es játékosainak élettörténetével folytatódik. 

https://focitori.blogstar.hu/./pages/focitori/contents/blog/47673/pics/lead_800x600.jpg
Bajnokok Ligája,legendák
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?